Van az úgy, hogy a nyúl viszi a puskát, tehát meglehet, hogy van otthon egy jó palack borunk, esetleg több is és ahhoz szeretnénk ételt készíteni. Még az a galádság is előfordulhat, hogy ez az eset egy étteremmel történik meg!
Borkereskedő révén kiválasztottam azokat a borokat, amelyeket egy nagyhírű budai étteremben készültem bemutatni, mint latin borokat és előzetes egyeztetés után elküldtem az étterem részére. A sorrend természetesen úgy volt összeállítva, hogy a könnyedebb boroktól haladtunk a nehezebb, egyre komplexebbek felé. Az ételeket és a borokat megbeszéltük. Ez az étterem - melyet nem merő udvariasságból neveztem nagyhírűnek - vette a fáradságot és a menüsort előre lefőzte, hogy a borokat hozzá tudja párosítani.
Elérkezett a borest napja, „Magyar ízek, latin borok” címmel. Szokásomhoz híven a menükártyát ellenőriztem a bemutató előtt, mikor feltűnt, hogy a megbeszélt borsorrend megváltozott. Éppen fel akartam tenni a kérdést, hogy miért, amikor az étterem főpincére megelőzött és beszámolt arról, hogy az összekóstolás alkalmával úgy találták, így harmonikusabbak az ízek. Megegyeztünk abban, hogy maradjon így, mert ha menet közben változtatásra van szükség, hozzákóstolhatjuk az eredetileg kiválasztottat. Érdekesen alakult a borsor! Az ételeknek mindenképpen követniük kellett a szokásos sorrendet, de a boroké első hallásra felborult, hiszen pl. a végső fogáshoz, a desszerthez, ami keserű csokoládéval készült, épp egy kevésbé testes argentin Malbec-et társítottunk. Hát kedves borbarátok, az igazság az, hogy hiába voltak a borok úgymond bukfencben bemutatva, az ételek párosításával helyes lett a sorrend! Sőt! A magas fokú harmónia miatt a borok abszolút felértékelődtek. Csináltunk is ezért olyan próbát, hogy önmagában kóstoltunk, aztán az ételhez. Ha esetleg „csak” a bor kevésbé tudta meggyőzni a kóstolót, hogy érdemes fogyasztani, nem szabad egy karlegyintéssel elintézni, az ételhez párosítva – amit nagy tudással, a legjobb alapanyagokból készítettek - egészen más oldalát tudta mutatni.
Az arcok ellágyultak, érezni lehetett a levegőben az elégedettség békés rezgését, azt hogy átélünk egy valódi kulináris élvezetet, a csodát, amit csak ritka alkalmakkor kapunk meg a sorstól. Ez a belső muzsika, ez feledhetetlen! Az ember kezén feláll a szőr, érzi, hogy ez igazán különleges. Nem kellett beszélni, az ízek harmóniája magukért szólt. Valami ahhoz fogható ez mint amikor a tökéletes pár egymásra talál, sétálnak az utcán, a körülöttük lévő emberek kissé irigyen és elragadtatva néznek, őket semmi sem zavarja meg! Azt hiszem, erre az összhangra kell törekednünk, ezekért az élményekért érdemes élni és erről szól a borok és egyben a gasztronómia csodálatos világa.
KK
Utolsó kommentek