Sziasztok!
Ma ráhúzom a vizes lepedőt erre, a hazánkban és a világon oly kedvelt, két minőségileg eléggé kifogásolható standard blend whiskyre!
Nem célom senki lelkivilágába beletaposni, de értetlenül állok a népszerűségüket látva, mivel az íz és illat terén nyújtott teljesítményük enyhén szólva sekélyes. Magyarul, a sikert mással nem tudom magyarázni, csak az irigylésre méltó marketinggel, ami tegyük hozzá tényleg telitalálat. Ott vannak mindenhol, még a legputribb talponállóban is, hirdetve önnönmagukat, hogy mégpedig mi vagyunk a SCOTCH. Teccetős, feltűnő, mélyhúzott acél fali díszeikkel, és világítós műanyag promó üvegeikkel.
Félreértés ne essék, én mindkét márka őszinte rajongója vagyok, de nem a fent említett két változatnak. Szerintem nem hordozzák önmagukban a whisky kóstolás és ízlelés semmilyen élvezetét. Hígítva meg már minek is scotch-hoz nyúlni, nem igaz?
Jelenleg, hogy még jobban elkeserítsem magamat mindkét márkából, megszemléltem egy-egy 0,05l-es kiszerelést. Nem hiszitek el műanyagból vannak az üvegek! lhet, hogy ez csak számomra meghökkentő, de a polcon található összes másik márka üvegből készült, üvegből volt!
Na mindegy, megvásároltam őket a 7dl-es kiszerelés pontos másai, de hát ezt mindannyian tudjátok. Amíg a fentieket leírtam hagytam levegőzni őket, had jussak hozzájuk teljes valójukban.
Szín: tök egyforma, küllemről megkülömböztethetetlenek, de ez nem hiba, rengeteg kiváló whisky pont ugyan ilyen színű.
Illat: Egyértelműen a Johnnie a győztes. Sokkal karakteresebb, érződik benne a maláta, és a speyside-i hangás illatok sokasága, hozzátenném dominanciája a másikkal szemben a hihetetlenül kilógó alkoholnak köszönhető, a Ballantine’s kicsit szégyenlősebben bontakozik ki, illatában sokkal több a tőzeges jelleg, és sokkal kevesebb a harsány csiklandozó illat. Ha a johnnie-s pohárból hirtelen átillatolok a ballantine’s-ba úgy el nyomja, hogy szinte nincs is illat, fordított sorrendben viszont a (B) sokkal nemesebbnek tűnik mint a harsány alkoholdominanciás (J).
Ízlelés: nem nagy meglepetés de szinte kísértetiesen követi az illat mintát. A (B)kellemesebb kerek ízekkel közepes finish-el, míg a (J) túláradó alkoholossággal és csekély ízvilággal, és szinte nulla finish-el örvendeztet minket.
Visszatérve az előszóhoz én imádom a fent boncolgatott lepárlók termékeit, csak nem ezeket, könyörgöm, hogy aki például esküszik a johnnie-ra próbálja ki a black-et, nem sokkal drágább, és az ízek közötti különbség ég és föld! Ha tovább megyünk ott a csodálatos green, ami egy malt blend, az valami fergeteges ízkavalkád úgy el van találva, tovább nem megyek mert a többieknek már nagyon húzós az ára, átlag ember olyat csak szülinapra kap, ha szerencsés. Ugyanez elmondható a Ballantine’s Seal-ról is nem sokkal drágább, de sokkal jobb, a 18 éves változatról nem is beszélve, de az már megint egy más világ.
Ezt a versenyt nálam egyértelműen a Ballantine’s nyerte, de csak 5 ponttal a Johnnie 3 pontjával szemben és hát ugye ez igen messze van a maximális 10 ponttól.
Sziasztok P'tai
Utolsó kommentek