A hétvége mozgalmasnak ígérkezett. Eljöttek végre hát a Városligetben megrendezésre kerülő Bországgyűlés napjai!

Várakozással teli hangulatunkba izgalom is vegyült, ami ezúttal inkább pozitív hatást tett környezetünkre s magunkra. Számba vettük portékáinkat, s mind a vörösboros, mind a fehérboros palackok elhelyezésre kerültek a kevéssé tágas fabódén belül. Mikor minden elrendeződött térben és fejben is, az időt az első esetleges borfogyasztó vendég küllemének, s jellemének találgatásával próbáltuk elütni. Ez nem kicsit derített jókedvre minket s egyúttal a mintegy tőlünk 2 méteres körzetben levőket.

A 60-as úriember nem sokat váratott magára, s a fél deci kaliforniai chardonnay kortyolgatása közben megismerhettük életének s kedvenc slágerei dallamának egy-egy szeletét.

A vásári sokadalom már idejekorán talpra állt. Az ásításokat elnyomni próbáló, még észhez térni készülő segéderő ugyanúgy képviseltette magát a találkozón, mint az acélozott bajszú, hegyke, kivagyi őstermelő. Volt, aki fehér-mosolyú, barbie-szerű hostess-hölgyeket vetett be, hogy minél inkább maga felé hajtsa a látogatók ilyen-olyan, de mindenképpen színes kavalkádját, de akadt olyan is, aki saját portája előtt támaszkodva
invitálta a jövő– és reménybeli törzsközönségét. Ugyan az előbbiek a párjukkal érkező férfiemberekkel nem számoltak, akik így nemigen kerülhettek köszönő viszonyba nemhogy a hölgyekkel, de az általuk kínált pálinkával sem.

Az idő vánszorgását a délelőtti órákban semmi - hacsak nem saját boraink kóstolgatása - a délután beköszöntével a heti jól megérdemelt matinéprogramjukat töltő nagycsaládosok beszivárgása kezdte feloldani. Alakjuk itt-ott az általuk vételezett, ligeti tartózkodás kötelező tartozékai mögött (vattacukor és/vagy lufi) sejlett fel egyre gyorsuló
ütemben. Nem túl régi vásározóként nem tudtam nem elborzongani a ténytől, hogy a borivók mintegy 50%-a még mindig az édeset keresi ... vörösben! Kollégáim - akik hithű, szakértők és nem utolsó sorban tapasztalt borosok - még a nagyobb nyereség fejében sem kívánták eme jellegű és stílusú fajtát piacra dobni. Ugyanilyen hűvös magabiztossággal megnyugtattak: Ha eljő az este, megszaporodik a kifinomultabb borivó közönség!

A velünk átellenben teret s pavilont foglaló bormíves már nem volt ennyire nyugodt. Szemében kétely ült.

Akárhogy is, a késő délután érkező borbarátok vidám hangulata ránk is át telepedett, s ki-ki áldomást készült inni felebarátjával, szomszédjával. A nap ásító sugarai még tükrösebbé tették kínált fehérborainkat, a csökkenő hőmérséklet pedig a vörösbor iránti vágyat segítette elő. Így aztán kosarainkban a kóstolójegyek száma duplikálódott, a standunk előtt elhaladó majd tábort verő, illuminált vendégsereg száma fokozódott. A vattacukor evők seregét lassan felcserélte a Töki Pomposra hajazók hada. A „kétszer iszik, ki gyorsan iszik” elve érvényesülni látszott minden fronton. Ennél azonban bosszantóbb volt az a tény, hogy a borivó közönség 70%-a az elfogyasztott alkohol mennyiségével egyenes arányban kezdett borértővé is átalakulni. Így aztán a gőzös leheletű, arcunkba fúródó „szakérteni” vágyók csak nem tágítottak standunk elől. Feltűnt,
hogy poharukban a bor már kevésbé fogy, ellenben kérdéseinek száma igen megemelkedett. Ez üzleti szempontból azért sem volt pozitív hatással, mivel mindeközben a fiatalabb réteg, mely csak ekkor csatlakozott a vásári sereglethez, elözönlötte a placcot, s ivászatához nemigen nyert teret, lévén a középkorosztály letelepedése igen nagy helyhiányt okozott.

Persze eljött az a pillanat, mikor a kereskedő is szusszanni kívánna egy fertály órácskát, mi több, megtekintené szomszédjai kínálatát maga is, ahogy ez illik, s jó vásározótól el is váratik. A velünk szemben elhelyezkedő borászházaspár mellett egy kitűnő pince pozícionálta magát. Mi egy kevésbé tündöklő szomszédot kaptunk … Ahhoz, hogy sajátjainkat legalább megközelítően szép bort találjunk, kissé távolabb kellett merészkednünk. Na de, vissza a bázisra! A nagy roham este 10-kor indult be igazán és nagyjából egy óra alatt le is vonult. A borissza testek kipárolgása vegyülni érzett a lacikonyhások pultjai felől érkező füst és hagymaillattal, mely akár émelygésre is okot adhatott volna, ha a pult alá helyezett ágyas pálinka kortyolgatása nem tett volna minket ellenállóbbá mind a negédes illatok, mind a hasonló karakterű vendégekkel szemben.

A Záróra minket sem került el. Fáradtan, de annál kiválóbb hangulatban hagytuk hátra bódénkat. A néhol felcsendülni hallatszó Edda, Neoton és Hungária slágereket dalolók búgása kísértett ahogy indultunk hazafelé, a ligeten át. Annyi időnk volt épp, hogy számot vessünk napunkról, s összegezzük élményeinket … az első taxiig …

Z

Szerzőnk a Wine and Feeling borkereskedés standját és hangulatát erősitette